Olvasd el, hidd el nem fogod megbánni.
“A FELESÉGEM ARRA KÉRT, HOGY MÁSIK NŐT VIGYEK VACSORÁZNI” …. MA MÁR HÁLÁT ADOK NEKI, HOGY MEGTETTEM
“Nagyon szeretlek, de tudom, hogy az a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek.”
24 év házasság után a feleségem arra kért, hogy másik nőt vigyek el vacsorára, és utána moziba. És ez a bizonyos másik nő, nem más volt, mint az édesanyám, aki már közel 10 éve özvegy volt, és akit a munkám és a 3 gyermekünkkel kapcsolatos teendők miatt csak ritkán tudtam meglátogatni.
Miután a feleségem szólt, rögtön felhívtam, hogy elhívjam vacsorázni, és utána a mozi lehetőségét is felvezettem.
– Valami baj történt? Jól vagy, minden rendben? – kérdezte aggódva, mert váratlanul érte a hívás és a meghívás is.
– Semmi baj, jól vagyok, csak gondoltam, jó lenne kettesben vacsorázni, beszélgetni. Csak mi ketten.
Néhány másodpercig habozott a válasszal, majd rávágta:
– Persze, menjünk, nagyon szeretném!
Azon a pénteken ahogy érte mentem, egy kicsit ideges voltam, de láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randink miatt. Az ajtóba várt, már a kabátját is magára vette. A haja szépen berakva, a kabátka alatt az a ruha amit még a legutolsó házassági évfordulójukon viselt. És úgy mosolygott rám, mint az angyal.
Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, büszkén belém karolt, amikor bevezettem. Miután leültünk, elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, felnéztem, és láttam, milyen ámulattal, elmerengve néz.
– Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked, amikor kicsi voltál – mondta ki, amire éppen gondolt.
Nagyon kellemes este volt. Hangulatos zene szólt, amire én fel is kértem táncolni és örömömre igent mondott. Vacsora közben átbeszéltük mindkettőnk életét. Annyira belemerültünk, hogy még a mozit is lekéstük. Később, ahogy megérkeztünk a lakásához ezt mondta:
– Mit szólnál egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam?
– Hát persze, örömmel megyek. – válaszoltam.
Amikor hazaértem a feleségem izgatottan kérdezte, milyen volt a randi.
– Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem! – válaszoltam boldogan.
Néhány nappal később édesanyámat elvitte egy hirtelen szívroham. Nem tudtam mit tenni, váratlan volt, elbúcsúzni sem volt lehetőségem.
Nem sokkal később jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel:
“Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé.
Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este!!
Szeretlek fiam!!! ”
Most már tudom, ilyen fontos, hogy kimondjuk: “SZERETLEK” és azt a másikat akkor szeressük, amikor még lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk.
