Belegondoltál már valaha abba, hogy egész gyerekkorunkban arra neveltek minket, hogy másoknak megfeleljünk, és nem arra, hogy feleljünk meg önmagunknak?
Azért, hogy kivívjuk tanáraink dicséretét, próbáltunk úgy viselkedni, mint mindenki más, és igyekeztünk mindenkinek megfelelni, de közben megfeledkeztünk saját magunkról. És ezt a világszemléletet, amiből hiányzik bizonyos alapvető dolgok megértése, magunkkal vittük a felnőttkorba is.
Néhányan képesek voltak megkülönböztetni a társadalom által meghatározott értelmetlen „igazságokat” a valódiaktól, megértették, pontosan, hogy is mennek a dolgok, felhagytak a kollektív gondolkodással, felelősséget vállaltak a saját sorsukért, és elkezdtek gondoskodni önmagukról és a saját életükről.
Mások, akik szintén a megfelelés elvén nőttek fel, azt vették észre, hogy elveszítették önmagukat, a saját egyéniségüket és a boldogságukat, és azt sem tudják, kik is ők valójában.
Igen, a világ vezetői számára kényelmesebb elítélni az egészséges egoizmust, az ambíciókat, elfogadhatatlan emberi tulajdonságokként beállítani ezeket, és helyettük a szó nélküli engedelmességet, az áldozatkészséget és a türelmet népszerűsíteni, csakhogy ezek a tulajdonságok soha nem fognak boldoggá tenni.
Nem kellene félned nemet mondani, ha valamit nem szeretnél megtenni, és nem kellene félned, visszautasítani valakit, akit nem kedvelsz, sem otthon, sem az utcán, sem a munkahelyeden, sem a családban.
Azok az emberek, akik folyton meg akarnak felelni másoknak, nem tudnak nemet mondani, félnek, hogy megbántanak valakit, és mindig ők a legboldogtalanabbak, mert azt teszik, amit mások akarnak, és közben fokozatosan elveszítik önmagukat, és a lehetőséget, hogy fényes, sikerekkel teli, boldog életet éljenek.
