Menü Bezárás

A fiatal ápolónő örökbe fogadta a kisbabát, hiszen azonnal “beleszeretett”, ahogy megpillantotta!

Azt talán mondanunk sem kell, hogy az ápolók szinte már angyalok, főleg egy ilyen nehéz periódus után, mint amilyen a hátunk mögött áll. A legtöbben nem csak fizikailag ápolnak és gondoznak, hanem lelki támaszt is nyújtanak a szenvedőknek.

A fiatal ápolónő örökbe fogadta a kisbabát, hiszen azonnal "beleszeretett", ahogy megpillantotta!

Az ápolói szakma valójában egy olyan hivatás, amelyet a legjobban csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Éppen ezért a legtöbb ápolót munkájuk során számtalan érzelmi impulzus ér.

Hasonlóan nagy érzelmi löket érte Claire Mills ápolónőt is, aki egy texasi kórház újszülött és azon belül is a koraszülött osztályán dolgozott. Claire is koraszülöttként jött a világra, így nem is volt kérdés számára, hogy ott lesz mindazon kisbabák számára, akiknek életük első perceiben a legnagyobb segítségre van szükségük.

A 25 éves nőt már több felemelő és szívfacsaró élmény érte a pályafutása során, hiszen a csodáktól kezdve az elmúlásig mindent megtapasztal egy ápoló egy ilyen osztályon. Vannak olyan kisbabák, akiknek esélyük sincs elhagyni a kórházat és sosem mehetnek haza szüleivel egy szerető családod alkotva.

Ám Claire egyik 12 órás műszakja alkalmával egy különleges baba jött a világra, akit Jacksonnal neveztek el.

A kisbaba 5 héttel korábban jött a világra és súlya alig volt több egy vekninél. Claire azonnal beleszeretett a jövevénybe. „Valamiért egy ösztönös kötődést éreztem iránta.” – emlékezett vissza Claire. Mivel a kis Jackson édesanyja több sürgősségi műtéten is átesett rögtön a szülést követően, Claire elhatározta, hogy sajátjaként fogja gondozni a picit míg az anyja felépül.

Az idő elteltével Claire látta, hogy Jackson édesanyja nagyon küzd az új szerepével és az élete is úgy általában nehézkes. Így felajánlotta, hogy ha bármikor bármiben segíthet a kisbabának, akkor bátran felkeresheti. Claire a gyermekvédelmi ügyekkel kapcsolatban is az anyuka segítségére volt, ám amikor az egyik nap újra beérkezett a munkahelyére a kisbaba hűlt helyét találta.

Claire nagyon elkeseredett, hogy nem láthatja többet a picit, mivel édesanyjával együtt hazaengedték, hogy néhány napos próbaidőre megfigyelhessék, hogy képes-e egyedül ellátni a kisbabát.

Néhány nappal később csengett Claire telefonja, Jackson édesanyja volt az, aki elmondta, hogy ő nem képes megteremteni a kisfiú számára azt az életet, amit ő megérdemelne, így felkérte Claire-t, hogy vállalná-e a gyerek felnevelését.

„Hallottam a hangján, hogy nagyon kötődik hozzá, és rettenetesen sajnáltam azt, hogy feladta.”

Claire gyorsan babaszobát varázsolt az otthonának egyik szobájából, de a következő kérdések nem hagyták nyugodni: hogyan neveljen gyereket a 12 órás műszakjai mellett, 25 évesen szingliként fogadjon örökbe egy babát, hogyan lesz minderre képes?

„Úgy éreztem, mintha ez egy jel lenne Istentől.”

Claire kikérte édesanyja véleményét is az örökbefogadással kapcsolatban, aki a várt elutasítás ellenére nagyon lelkesedett az ötletért.

Így Claire a szülei támogatásával új szerepet vállalt és anyukaként örökbe fogadta a kis Jacksont.

„Az átmeneti gondozás szóba sem jöhetett, mert nem akartam cserben hagyni.”

Az eleje nagyon nehéz volt, mert Jackson végig sírt, de idővel minden szépen kialakult. Míg Claire a 12 órás műszakjait dolgozza, addig édesanyja vigyáz a babára. A 4 hónapos baba júniusban került végleges elhelyezésre Clairenél, és a fiatal lány ennél boldogabb nem is lehetne.

„Annyira boldognak tűnik. Már nem is emlékszem milyen volt az életem előtte.”

Forrás: filantropikum.com