Mindenki tudja, hogy a francia nemzet konyhája változatos, zsíros ételeket is fogyasztanak és mégsem küzdenek az elhízással, úgy mint az amerikaiak, a németek vagy épp mi.
Egészen mostanáig ismeretlen volt számunkra a franciák titka. Hogy lehet az, hogy rengeteg sajt félét és kenyeret fogyasztanak sőt még alkoholt is isznak és mégsem híznak? Pedig gyerekkoruk óta sokat esznek. Vannak elhízott emberek Franciaországban is, de meg sem közelíti az Amerikában, vagy Nagy Britanniában élő elhízott emberek számát.
2001- ben csupán 8%- a volt elhízott a francia nemzetnek, 2011- ben pedig 14%-a. Összehasonlításként Nagy Britanniában ez a szám 25%, Amerikában pedig 35%. A legújabb kutatás eredménye amelyet a Journal of Agricultural and Food Chemistry-ben közöltek választ ad a “franciák paradoxonjára”.
Pontosabban a tejtermékekről, amelyek között létezik néhány olyan termék, amelyik felgyorsítja az anyagcserét. Franciaország kivételével minden ország szinte háborúban áll a tejtermékekkel. A Women ‘s health például kutatásokra támaszkodva azt közölte, hogy az az étrend amelyben nagy mértékben található zsír és protein a rák kialakulását segíti elő. A One Green Planet szerint a sajtok és a túró féleségek okozzák az elhízást az USA – ban.” A sajt zsíros termék, amelynek fogyasztása emeli a koleszterinszintet.” Akkor, hogyan sikerül a franciáknak megőrizni az alakjukat és az egészségüket, hiszen Camembert sajtot mindig, minden francia fogyaszt.
A dán kutatók a Koppenhágai egyetemen megtalálták a választ erre a kérdésre. 15 egészséges férfit tanulmányoztak, ezek a férfiak nagyon sok sajtfélét és tejet fogyasztanak, sőt néhányan közülük a vajat is szeretik. Kiderült, hogy azoknak, akik rendszeresen tejtermékeket fogyasztanak, másak a bélbaktériumai. Bizonyított tény, hogy ez elősegíti a koleszterinszint csökkenését, segít hogy az anyagcsere tökéletesen működjön és megakadályozza az elhízást.
Akkor most lássuk mi is a helyzet a sajtokkal
A sajtkészítmények különbözőek lehetnek, és minden nemzet másként fogyasztja, ezért nem lehet általánosítani. Az amerikai és a szláv nemzetiség sok sajtot használ tésztákra, pizzákra és a péksüteményekre. A francia nemzetiségű emberek pedig a sajtokat csak magában fogyasztják esetleg gyümölcs vagy vörösbor mellé. Ebben az esetben a jó baktériumok száma nő a belekben, ezt a szőlő és más mediterrán gyümölcsök fogyasztása is elősegíti.
Egy másik fontos dolog, milyen a sajt márkája, a Brie és a Camambert sajt fogyasztása biztosítja a tökéletes alakot. A legfontosabb tudnivaló a franciák étkezéséről pedig az, hogy ritkán fogyasztanak felvágottakat. Dr.Jean-Marc Catalin, az elhízással foglalkozó specialista a következőket mondta:”A franciák tudnak főzni és sűrűn főznek, ami nagyon jó dolog, mert a főtt étel megvédi őket az elhízástól. A mi országunknak rusztikus tradíciói vannak. Mi értékeljük a falusi emberek munkáját és az ő általuk megtermelt termékeket.”
Franciaország azon részein vannak elhízott emberek, ahol sok a bevándorló. “Amikor Amerikában jártam meglepve néztem, hogy az emberek állandóan esznek, még az utcán is. Folyamatosan esznek és csodálkoznak azon, hogy miért nem csinosak.
Első lépés amit be kellene tartani, nem kellene az íróasztal mellett és az autóban étkezni”- ezt nyilatkozta felháborodva Dr. Catalin. Bertrand Dubois, megállapítása szerint az amerikai kultúra átalakítja a francia nemzetet is. “Mi a francia ifjúság mindent lemásolunk amit az amerikai show műsorokban látunk. Ma Párizs utcáin az emberek ásványvizes palackokkal a kezükben járnak. Ezelőtt 10-20 évvel ez elképzelhetetlen volt ” – Dubois állítása szerint.