A zene sokszor szárnyakat ad, és a siker legmagasabb csúcsáig repít. Számtalan olyan embert ismerhetünk, aki tegnap még a sötétségben tapogatózott, de ma már történelmet ír aranyat érő hangjával. Az ő soraikat gazdagítja Susan Boyle, aki 2009-ben a brit Britain’s Got Talentban remekelt.
Teljes nevén Susan Magdalane Boyle skót származású. Azóta vált népszerűvé, hogy nyolc évvel ezelőtt jelentkezett a legfelkapottabb tévés tehetségkutatóba. Az énekesnő a műsorban az elődöntőig jutott – ez jelentette számára az ugródeszkát, ami segítségével az elmúlt években sikert sikerre halmozott. Stúdióalbumjait vették, mint a cukrot, a YouTube-on megjelenített videóklipjei pedig sok érdeklődőt vonzottak magukhoz.
Úgy istenigazából, Susan Boyle nemzetközi elismertségét a feldolgozásai hozták meg, különleges hangja ugyanis teljesen új értelemmel ruházta fel a slágerré nőtt dalokat. Az alábbi videó például több mint 3 millió megtekintést szerzett meg, és egy gyönyörű szerzeményt kelt életre.
Az Unchained Melody 1965-ban jelent meg a Roghteous Brothers előadásában. A felvétel a Ghost című játékfilm betétdalaként végezte, ezennel örökre belevésve magát a közönség szívébe. A dal érzelmi telítettségét Susan Boyle lágyan rezgő, bársonyos hangja és a háttérben játszó szimfonikus zenekar teszi még szenvedélyesebbé. Lehetetlen ezt libabőr nélkül végighallgatni!