Menü Bezárás

A túlzott kedvesség ehhez a 10 negatív következményhez vezet

Mindannyiunkat arra tanítottak, hogy legyünk jók másokkal. Azt mondták, hogy ez segít új barátokat szerezni, és pozitív karmikus energiákat vonz az életünkbe. A világ azonban nem ilyen tökéletes, és a jó emberek nem mindig kapják meg az őket megillető jutalmat a kedvességükért. Sőt, néha egyenesen bűnhődniük kell emiatt, és a jóságuk valóságos átoknak tűnhet.

Ebből pedig az következik, hogy „túl jónak” sem szabad lenni. A túlzott jóakarat sok problémát felvethet. Tehát ha túl jó ember vagy, akkor valószínűleg már találkoztál a következő dolgokkal.

1. Kihasználnak

Versenyhelyzetben is tanácsos kedvesnek lenni, de nem túlságosan. Mások versenyeznek veled, hogy föléd kerekedjenek, és ezért küzdened kell. Az is lehet, hogy megpróbálnak manipulálni téged, hogy így jussanak előbbre.

Ne hagyd senkinek, hogy kihasználjon. Figyelj oda az adott helyzetre, és járj el annak megfelelően.

2. Nem tartják tiszteletben a határaidat

Mivel jó ember vagy, nem veszekszel másokkal. Ők pedig úgy gondolják, ezzel engedélyt adtál arra, hogy keresztüllépjenek rajtad. Megpróbálnak áttörni az általad szabott határokon, hogy teszteljék, meddig mehetnek el.

3. Mások közömbössége

Nem mindenki könyörületes. Egyesek bármire képesek annak érdekében, hogy elérjék, amit akarnak. Nem törődnek mások érzéseivel. Egoisták, és valószínűleg még csak nincsenek is ennek a tudatában. Számukra ez lehet a dolgok természetes rendje, vagy egyszerűen csak megszűntek jónak lenni egy adott ponton. Kitartónak kell lenned, és nyíltan ki kell fejezned az igényeidet.

4. Nem figyelsz oda kellőképpen önmagadra

A jó emberek hajlamosak sok időt és energiát fektetni mások jólétébe. Nem szeretik, ha valakit szomorúnak látnak, ezért felajánlják a segítségüket. Ezzel az a probléma, hogy túl sok erőforrásukat használják el így.

Nem mindenki érdemli meg a jóindulatodat. És a legfontosabb személy, akinek szüksége lenne rá, az te magad vagy.

5. Bizalmi problémák

Sokan gyanakodva néznek a kedves emberekre, mert úgy gondolják, valamilyen hátsó szándékuk lehet. Ne aggódj túlságosan emiatt. Téged nincs miért hibáztatni. Fejtsd ki a véleményedet, légy türelmes, és egy napon biztosan kedvességgel válaszolnak majd.

6. Az érzékelés torzulása

Mindannyian szeretnénk jó társaságban lenni. A legjobb megoldás az, ha egy jó embert ugyanolyan jó barátok vesznek körül. Velük biztonságban érezheti magát.

De néha kedvességük miatt a jó emberek, olyanoknak segítenek, akik nem értékelik őket. És a végén te fogsz megsérülni. Vigyáznod kell magadra.

7. Elégedetlenség

Az elégedetlenség szörnyű érzés. Tönkreteszi a barátságokat, a romantikus kapcsolatokat, és bizalmi problémákat vet fel. Előbb vagy utóbb minden jó ember szembesül ezzel az érzéssel.

8. Indokolatlan bocsánatkérések

A jó emberek nem szeretik látni mások szenvedését. Ezért még akkor is hajlamosak bocsánatot kérni, ha igazából nem hibáztak, csak, hogy a másikat boldoggá tegyék. Ezzel viszont az a gond, hogy a bocsánatkérés bűntudattal is jár. Vagyis, amikor bocsánatot kérsz, magadra vállalod a felelősséget, még akkor is, ha nem vagy hibás.

9. Túl sok felelősség

Ha túl jó vagy, nehezedre esik nemet mondani az embereknek. Nem szeretsz másokat szomorúnak látni. Ennek következtében pedig a környezeted annyi kötelezettséggel terhel, hogy alig bírsz megfelelni.

Az a tulajdonságod, hogy hajlamos vagy kompromisszumokat kötni, könnyű célponttá tesz téged a manipulációhoz. Tanulj meg nemet mondani.

10. Csali a toxikus emberek számára

A toxikus emberek befolyásolnak másokat. Kedvenc célpontjaik pedig a jó emberek. Vonzod a manipulatív és nárcisztikus jellemeket, mert nem húzod meg egyértelműen a határaidat.

Ahhoz, hogy megtudd, manipuláció áldozata vagy-e, figyeld meg ezeket az embereket, és látni fogod milyen következetlenek a cselekedeteikben. Ne hagyd, hogy a jóságod beárnyékolja a gondolkodásodat.

A jóindulat valóban csodálatra méltó tulajdonság, de ha túlzásba viszed, árthatsz vele magadnak. Az életben a legfontosabb az egyensúly fenntartása. Légy mindig öntudatos, sőt, néha egy kicsit önző. Figyelj rá, hogy mindig sértetlen maradjon a személyes tered, de soha ne szűnj meg kedvesnek lenni másokkal.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?