Menü Bezárás

Arra használd az erődet, hogy jót cselekedj vele: 8 életlecke a nagy görög filozófus, Platón tollából

Platón az ókori görög civilizáció és az egyetemes történelem emblematikus alakja. Hozzájárulása a nyugati filozófia és hagyományok fejlődéséhez olyan jelentős, hogy a mai napig releváns marad. Alfred North Whitehead matematikus szerint: “Az európai filozófia nem más, mint egy sor Platónhoz fűzött lábjegyzet.”

Platón megteremtette a nyugati vallás és szellemiség alapjait, és nem csoda, hogy tanításai a mai kor embere számára is aktuálisak – aki annyira elveszett és összezavarodott spirituális szempontból. Az alábbiakban bemutatunk 8 életleckét, az ókori bölcs filozófustól.

1. A jóság a kulcs

„Légy jó másokhoz, mert mindenki, akivel találkozol, kemény csatát vív legbelül, amiről neked fogalmad sincs.”

Általában nehéz megérteni, mit érez egy másik ember, milyen gondolatok kavarognak a fejében, és vajon, hogy vélekedhet rólad. Az első lépés a lelki megbékélés felé annak felismerése, hogy minden egyes embernek, akivel találkozol, megvannak a maga nehézségei, ugyanazok az érzések kavarognak benne, mint benned, és ugyanolyan ember, mint te magad. Platón arra tanít, hogy nézzünk túl a látszaton, és legyünk kedvesek mindenkivel, aki körülvesz bennünket.

2. Gondolkodj, mielőtt beszélsz

„A bölcs emberek azért beszélnek, mert van mondanivalójuk; a bolondok azért, mert mondaniuk kell valamit.”

Ez a tanítás manapság talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen annyi lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy kifejezzük a véleményünket, különösen az online térben, hogy néha valóban nehéz ellenállni a kísértésnek. Platón azt tanítja nekünk, hogy a véleménynek csak akkor van értéke, ha az valóban hasznos is.

3. Játssz tisztességesen

„Többet megtudhatsz másokról egy óra játékkal, mint egy év beszélgetés alatt.”

A versengés a legjobb módja annak, hogy felfedezzük egy ember valódi arcát. Az ember valódi lénye leginkább stresszhelyzetben nyilvánul meg. Egy olyan játékkal, aminek van valamilyen tétje, megtudhatod, mennyire becsületesek a körülötted lévő emberek. Ami pedig téged illet, játssz mindig tisztességesen, becsületesen.

4. Egyszerűen csak vágj bele

„A munka legfontosabb része a kezdet.”

Az emberek szeretik elodázni a változást, és így gyakran elszalasztják a lehetőségeket. Platón azt tanácsolja, hogy győzzük le magunkban az ismeretlentől való félelmet, tegyük meg az első lépést, majd a másodikat, a harmadikat, és így tovább, miközben figyeljük, mi történik. Végül, még ha közben kudarcot is vallasz, közelebb kerülsz a várt eredményhez.

5. Vedd ki a részed a politikából

“Ha nem veszünk részt a köz ügyeiben, akkor arra leszünk kárhoztatva, hogy nálunknál rosszabb emberek uralkodjanak felettünk.”

Platónnak szilárd meggyőződése volt, hogy harcolnunk kell a jogainkért és közbe kell avatkoznunk, amikor igazságtalansággal találkozunk, a politikai életben, és azon túl is. Ne siránkozzunk, és ne fogadjuk el a problémát természetes és megkérdőjelezhetetlen valóságként.

6. Tégy jót

„Mások javát keresve megtaláljuk a magunkét.”

Ha jobb világban szeretnél élni, kezdd a változást önmagaddal. Ez egyáltalán nem bonyolult. Egyszerűen légy kedves és megértő a körülötted lévőkkel, és te is megtalálod ezeket az értékeket a viselkedésükben.

7. Arra használd az erődet, hogy jót cselekedj

„A lelked értékét akkor mérik fel igazán, amikor hatalom van a kezedben.”

„Senki sem arrogánsabb, mint egy közönséges ember, aki hatalomra kerül.” – mondja egy francia közmondás. Légy te az, aki megváltoztatja ezt az elvet.

8. Soha ne hagyd abba a tanulást

„Az az ember, aki elhanyagolja a tanulást, egész életében sánta marad.”

Az élet tele van csodálatos dolgokkal, amelyeket megtanulhatunk, és meg is kell tanulnunk. Soha ne hagyd abba a tanulást, mert, ahogy azt Platón tanítványa, Arisztotelész is mondta: a tanulás a legjobb készlet, amit felhalmozhatunk öregségünkre.