A pihentető alvás rendkívül fontos az egészséges élethez. Amíg alszunk, a testünk gyógyítja és karbantartja önmagát, így elmondhatjuk, hogy az alvásnak nagy hatása van a jólétünkre. Számos folyamat megy végbe a szervezetünkben, amíg alszunk. Bizonyos létfontosságú anyagok szintetizálódnak, a sejtjeink és a szerveink felfrissülnek. Egy kiadós alvás után készen állunk egy újabb napra.
Az ajánlott alvásmennyiség 8 óra éjszakánként. A legújabb tanulmányok szerint azonban ez a nőknek nem elég. Ez ugyanis a férfiaknál és nőknél eltérő, és a nagyobb agyi aktivitás miatt a nőknek több alvásra lehet szükségük.
A Duke Egyetemen végzett tanulmány szerint a túl kevés alvás összefüggésbe hozható a fokozott pszichológiai szorongással, valamint megnövekszik a szívbetegségek, és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata is. A nők pedig szignifikánsan nagyobb valószínűséggel vannak kitéve ezeknek a kockázatoknak, mint a férfiak.
A szakértők szerint az úgynevezett „szépségápoló” alvás nem pusztán mítosz, és a nőknek szükségük van rá.
Az elegendő alvás a bőrre is jótékony hatással van. Tehát a nőknek meg kell próbálniuk több mint napi 8 órát aludni éjszaka.
Az alvás egyéb egészségügyi előnyei
1. Jobb memória
Alvás közben javíthatjuk a memóriánkat és akár gyakorolhatjuk is azokat a készségeket, amelyeket elsajátítottunk. Ráadásul egy kiadós alvás után könnyebben tudunk tanulni is.
2. Kreatívabbak leszünk tőle
Ha például írni próbálsz, előtte nem árt, ha alaposan kialszod magad. A Harvard Egyetem és a Boston College tanulmánya azt sugallja, hogy a memória érzelmi komponensei alvás közben felerősödnek, és ez fokozott kreativitást eredményezhet.
3. Segít abban, hogy elérjük a győzelmet
Ha sportoló vagy, akkor a legfontosabb dolog a megfelelő alvás. A Stanford Egyetemen végzett kutatás szerint az egyetem futballjátékosai javítottak a sprintjükön, miután körülbelül 7 héten át napi 10 órát aludtak. Ezenkívül nehezebben fáradtak, és javult az állóképességük is.
4. Fokozott figyelem
Azok a gyerekek, akik nem alszanak eleget, az ADHD-hoz (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) hasonló tüneteket mutathatnak. Egy 2009-ben közzétett tanulmány szerint azok a gyerekek, akik kevesebb, mint nyolc órát aludtak, impulzívabbak, hiperaktívak és figyelmetlenebbek voltak. Ez azt mutatja, hogy az alvás a figyelmet és a koncentrációt is befolyásolja.
5. Egészséges test
Ha diétázni készülsz, akkor nem árt, ha megtervezed az alvásra szánt időt is. A Chicagói Egyetem kutatói szerint azok az emberek, akik eleget pihennek, több zsírt veszítenek. Emellett, amikor álmosak vagyunk, a testünk különböző hormonokat termel, és jobban kívánjuk az ételt.
6. Csökkenti a stresszt
Az elegendő alvás csökkenti a stresszt, és ezáltal befolyásolja az általános egészségi állapotunkat. Az alváshiány és a stressz károsítják a szív-és érrendszert.
Tehát a pihentető, elegendő alvás rendkívül fontos az általános egészségi állapotunk megőrzéséhez, ezért nem szabad elhanyagolnunk. Nem számít, mennyi munkád van, tudnod kell, hogy a pihenés a legfontosabb ahhoz, hogy hatékonyabb lehess. Ne feledd, hogy az alváshiány számos súlyos egészségügyi problémát okozhat.