Pedig – mint a szindróma elnevezése is mutatja – életünkkel játszunk vele. Sajnos a sokszor végzetes kimenetellel járó hirtelen szívmegállásnak látszatra semmilyen jele nincs előre.…
A könnynek sokkal nagyobb szerepe van, mint azt gondolnánk: kimossa a méreganyagokat és az idegen testeket a szemünkből, valamint abban is segít, hogy az ne…
Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza a pajzsmirigybetegségek kialakulásának kockázatát. A kevés jód fogyasztása sok esetben önmagában is kiválthatja apajzsmirigy megnagyobbodását.…
Egyre több méreganyaggal kénytelen felvenni a harcot a szervezetünk, naponta több millió idegen, károsító molekula áramlik be a testünkbe, amelyet az erre szakosodott szervek igyekeznek…
Kétség sem fér hozzá, hogy mindig a család az első. Ám előfordul, hogy dilemmával találjuk szemben magunkat, mikor egy döntésünk megmenthet egy családtagot, ugyanakkor komoly…
Dr Lenkei Gábor a közösségi oldalán osztotta meg az alábbi nagyon hasznos információkat. Segíts, hogy minél több emberhez eljusson! Azt tapasztaltam, hogy egyre több és…
Az érdekes nevű kazah művész, Dinmuhammed Kanatuli Kudajbergen egészen fantasztikus képességekkel rendelkezik. A számos hangszeren jól játszó fiatal tehetség Dimas Kudajbergenov művésznéven mára széles e…
Egy hangya irtószer, amely olcsón elkészíthető, nem károsítja a környezetet, és egészségünket sem… A hangyák ha akarjuk, ha nem, szinte bárhol megjelenhetnek. Nem vagyunk tőlük…
A nyugati orvoslás már hosszú idők óta elutasítja, hogy bármilyen kapcsolat is lehet a betegségek okai és a lelki állapotunk között. Mi azonban nap mint…
Az ahogyan alszol sokat megmutathat a karakteredről és a személyiségedről. Az alábbi öt leggyakoribb alvási pozíció magyarázatát itt találod meg. A tábla pozíció Azok a…