Az emberi agy elképesztő. A segítségével bármilyen álmunkat valóra válthatjuk, és bármilyen elképesztő teljesítményre képesek vagyunk.
Azonban ahhoz, hogy mindezt elérjük, előbb meg kell értenünk a működési alapelveit. Azt például tudtad, hogy az emberi agy a legnagyobb energiafogyasztó? Noha a test tömegének mindössze 2%-át teszi ki, az agynak a szervezetben található vér 15%-ára és az oxigén 20%-ára van szüksége ahhoz, hogy működni tudjon.
Az alábbiakban felsorolunk néhány más érdekességet az emberi aggyal kapcsolatban, amelyek azt bizonyítják, hogy bármire képesek vagyunk.
12-25 watt elektromos energia?
Az agyunk körülbelül 12-25 watt elektromos energiát termel. Ez elegendő lenne egy alacsony fogyasztású LED-izzó működtetéséhez.
A szellemi munka nem fárasztja az agyat
A fáradtság érzése az érzelmek miatt lép fel, de az agyban keringő vér összetétele mindvégig változatlan marad. Ezzel szemben egy olyan ember esetében, aki egész nap fizikai munkát végzett, jelentősen megváltozik a vér összetétele.
Az agy többnyire „automatikus üzemmódban” működik
A mai gondolatok több mint a fele, igazából tegnapi gondolat. Éppen ezért olyan nehéz a pesszimista embereknek megváltoztatniuk a világról alkotott felfogásukat. Gyakorlatilag meg kell tisztítaniuk az agyukat, és jobban az ellenőrzésük alatt kell tartaniuk azt, hogy gyakrabban tudjanak a pozitív dolgokra összpontosítani.
Azt látjuk, amire gondolunk
A gondolataink hatással vannak az élettapasztalatainkra is. Például, ha arról álmodozol, hogy elutazol Párizsba, reklámokat, hirdetéseket kezdhetsz látni magad körül erről a városról. Pontosabban, elkezded észrevenni magad körül azokat a dolgokat, amik Párizsra vonatkoznak. Ha meg akarod változtatni a világot magad körül, változtasd meg a gondolkodásodat.
Az agyunknak, akárcsak az izmainknak, szüksége van az edzésre
Az agy sem különbözik az izmoktól: edzésre, friss levegőre, egészséges táplálkozásra és nyugodt alvásra van szüksége. Ezenkívül az új tevékenységek, az írás, az utazások, a tánc, sőt, még a Tetris játék is jó hatással vannak rá.
Az agyunk soha nem tart szünetet
Az agyunk még alvás közben is működik. Sőt, valójában alvás közben nagyobb aktivitással működik, mint napközben, amikor ébren vagyunk.
Az agynak pihenésre van szüksége
Annak érdekében, hogy ne merüljünk el a több ezer negatív gondolat között, meg kell tanulnunk pihenni, relaxálni, hogy megadjuk az immunrendszerünknek a felszusszanás lehetőségét. Ez a mentális és fizikai egészségünk megőrzése szempontjából egyaránt nagyon fontos.
Jó, ha felejtünk, mert ezáltal megőrizhetjük az idegrendszerünk rugalmasságát
Az új emlékek tárolásához az agynak meg kell szabadulnia a régiektől. Jó lenne, ha mi magunk dönthetnénk el, mi az, amit megjegyzünk, és mi az, amit elfelejtünk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy minél gyakrabban használjuk, elismételjük azt az információt, amit szeretnénk észben tartani.
Az agy nem érez fájdalmat
Noha ez a fájdalom érzékelésének és értelmezésének központja, maga az idegtest nem rendelkezik receptorokkal a fájdalom felfogására. Akkor azonban felmerülhet a kérdés, hogy mitől fájhat a fejünk? Ezek a fájdalmak a szomszédos szövetekhez tartoznak, például az érrendszeri szövetekhez.
Az agy tetszés szerint „formázható”
Bármilyen tevékenység új idegi kapcsolatok létrehozására készteti az agyunkat. Ha például úgy gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk elérni egy előléptetést, ez az ötlet megmarad az agyunkban, és akadályoz a siker elérésében. Ha azonban ehelyett azt mondogatjuk magunknak, hogy „képes vagyok rá”, vagy „meg tudom csinálni”, az agyunk megoldásokkal fog szolgálni, hogy elérhessük azt, amire vágyunk.