Több mint húsz éve vagyunk házasok a férjemmel. Ezért is olyan kínos, hogy kiderült, nem volt hű hozzám. Most maradjak, vagy ne maradjak.
Vártam pár napot, aztán nem bírtam tovább, kibukott belőlem a kérdés, és legnagyobb megdöbbenésemre Kálmán nem tagadta a dolgot. Sőt, szinte egyetlen hosszú és zavart mondatban foglalta össze az elmúlt tizenhárom évet: sajnálja, nem így kellett volna megtudnom, és ő szerette volna már régóta elmondani, de nem merte, mert imád, és félt, hogy elhagyom ha ez kiderül, és a nő, a barátnője, vagyis a volt barátnője egy „baleset” volt mindössze, sose szerette, de mégse cipelhette el az abortuszra akarata ellenére, de sose találkozik velük, az a gyerek „érzelmi szinten” nem a kölyke, úgy mint ez a kettő itt, csak néha ad nekik egy kis pénzt, nem rendszeresen, csak ha születésnap van, vagy karácsony, a nő se várja el, de elfogadja azért, mert nem áll valami jól anyagilag.
Egy világ dőlt össze bennem.
Most még azt sem tudom, hogy most, hogy ez a csúfság kiderült, el akarok-e válni tőle. Nem tudom, nem tudom, ezt most én hajtogatom magamban. Félek, hogy akkor visszamenne vigasztalódni a volt barátnőjéhez. Ráadásul én még mindig szeretem, annak ellenére, hogy egy szemét csaló.