Menü Bezárás

Nagyi régi konyhai praktikái

Nagyi nem volt egy beszédes fajta, még életéről is keveset mesélt, ám mikor együtt voltunk a konyhában – szívesen osztotta meg régi konyhai praktikáit, tapasztalatait, ötleteit, a déditől örökölt konyhai trükköket.

Leírok most párat ezek közül.

A tojás héját fel lehet használni „műtrágyának“. Az összetört tojáshéjat tegyük egy vízzel teli edénybe és körülbelül 14 napig hagyjuk állni. Majd szórjuk a cserepes virág, illetve a kerti virág földjére. Kitűnő trágya. 

Hogyan tisztíthatjuk meg tökéletesen szűk szájú vázánkat? Forró vizet öntünk belé egy kevés ecettel, és nyers rizsszemeket teszünk bele, majd összerázzuk. Tökéletesen megtisztul.
Ez a módszer természetes az üvegekre is érvényes.

 Ha a ruhánkon izzadságfolt van, ecetes vízben áztassuk be a kelmét, majd ezután tegyük a mosógépbe. Mosás után tökéletesen eltűnik az izzadságfolt, és az izzadságszag is elillan.

Ha majonézt készítünk házilag, akkor ne csak nyers, hanem apróra vágott főtt tojás sárgáját is keverjünk hozzá, akkor a majonéz nem lesz túl folyékony. (Megjegyezném, hogy majonézt keményre főtt tojássárgájából is lehet készíteni, lényegében ugyanazzal a technikával, mint a folyékonyból. A lényeg, hogy előtte áttörjük. )

Nagyi régi konyhai praktikái közül most a tejes trükkök következnek –

Á  megtisztított, kétszer ledarált sovány marhahús egy kis tejjel meggyúrva, a hűtőben két-három órát pihentetve olyan ízű lesz, mint a borjúhús vagy a marhavesepecsenye. 

Ha a sütni való kolbászt pár percre tejbe áztatják, majd lecsorgatva, villával néhányszor megszurkálják, akkor sütés közben nem reped ki. (Ha vízben, akkor sem – ez a trükk hurkánál is bevethető, ott a „szétrobbanást” akadályozhatjuk meg vele)

zeller és a karfiol szép fehér marad, ha a főzővizébe egy kevés tejet öntünk. 

Elfeledett konyhai praktika például, hogy a szikkadt sonkaszeletek valósággal felfrissülnek, ha fél órára tejbe áztatják őket.

A megsavanyodott normál, piaci, vagy automatából vásárolt tejből egy-két kanál tejföl hozzáadásával gyorsan készíthetünk aludttejet. A tejföl belekavarása után konyha melegen tartsuk. 

Tej helyett ezzel az aludttejjel dagasszuk be a kelt tésztát, foszlósabb lesz a kalács, pihekönnyű a szalagos fánk, hólyagos-lyukacsos a lángos.

Ha a savanyú tejből és tejfölből készített aludttejet kissé meglangyosítjuk, gyengén megsózzuk, majd szűrőkanálba gézen vagy tüllön keresztül leszűrjük, jó ízű házi túrót kapunk, amit ugyanúgy használhatunk, mint a boltit. (Ha édesen használnánk – nem feltétlenül kell bele só)

Ez a módszer aludttej készítésre természetesen nem savanyú tejből is működik. Egy pohár  langyos tejhez egy kanálnyi tejföl – s egy óra múlva már ehetjük is a finom aludttejet.

Érdemes saját konyhai praktikáinkat is továbbadni gyermekeinknek, hisz majdani háztartási munkájukat könnyíthetjük meg vele. Végül is – régen is ezt tették őseink….