Menü Bezárás

Sokan énekeltek már André Rieu oldalán, de ez a produkció neked is könnyeket csal a szemedbe

André Rieu zenéje ma már igazi legenda! Részese lenni a koncertjeinek és átérezni azt, ahogy a hegedű húrjait dalra bírja, felbecsülhetetlen élmény.

Hangulatos, szívhez szóló előadásaira úgy fogynak a jegyek, akár a meleg kenyér. A klasszikus darabok mellett pedig Rieu mindig különleges díszmeghívottakkal kedveskedik a közönségének.

A Maastricht-i koncert keretében például a hegedűvirtuóz és zenekara a popzene királyának, Michael Jacksonnak a testvérét, Jermaine Jacksont látta vendégül. Az énekes komolyan vette a meghívást, és egy olyan dallal készült megtisztelni a jelenlévőket és Jacko emlékét, melyre a fivére is büszke lenne.

Meleg hangon, tele érzelmekkel kezdett bele a produkcióba, melynek zenei hátteréről André Rieu és a Johann Strauss zenekar gondoskodott. A Smile című dal bontakozott ki az akkordokból, megannyi érzéssel, emlékkel, fájdalommal és csodálattal felruházva. A közönséget teljesen meghatotta Jermaine előadása, sokan könnyes szemmel hallgatták a Jackson-fivér énekét.

A popkirály sosem merül feledésbe, a dalai pedig örökzöld slágerek maradnak, míg élnek olyan emberek a földön, akik ily módon hordozzák őt a szívükben.