Hollywood egyik akciósztárja, Bruce Willis nagyszerű inspirációt jelenthet a világon minden romantikus ember számára. Majdnem 60 éves korában, egy sikertelen házasság után találta meg a lelki társát, és most a saját tündérmeséjét éli. De vajon hogy sikerült a Drágán add az életed sztárjának megtalálni a boldogságot, és kiépíteni egy erős, egységes családot? Nos, mindehhez nem kellett más, csak egy rendkívül különleges nő.
Imádjuk a szép szerelmes történeteket, és ez valóban olyan, ami mosolyt csalhat az arcunkra.
Willis szép családot alapított első feleségével, de valami hiányzott
1987-ben Bruce Willis feleségül vette Demi Moore-t. Úgy tűnt, hogy ez a két hollywoodi csillag tökéletes párt alkot, és hogy ezt a boldogságot nehéz lenne felülmúlni. Három gyönyörű lányuk született, mi másra is vágyhattak még? De a nyilvános megjelenések mosolyán túl a családi élet valahogy mégsem működött. A pár hivatalosan 2000-ben vált el.
Ennek ellenére a házasságuk nem volt kudarc. Érett döntést hoztak, amikor elhatározták, hogy különválnak, és barátként csak még erősebb lett a kapcsolatuk. Bruce és Demi továbbra is szoros kapcsolatban álltak egymással a gyerekek kedvéért, és ennek bizonyítékát mind Demi, mind lányaik közösségi oldalán megfigyelhetjük.
Emma úgy toppant Bruce életébe, mint valami égből jött áldás
A válás után Bruce Willis egy rövid ideig jegyben járt 2004-ben, de valami ebből a kapcsolatból is hiányzott. Arra, hogy mi volt valójában a hiányzó láncszem, csak akkor jött rá, amikor megismerte Emma Heminget.
A színész elárulta, hogy megviselte őt a szingli élet: „Az elmúlt 10 évet egyedülállóként töltöttem, és többnyire boldogtalanul. Sötét helyen. Soha nem gondoltam volna, hogy az lenne a válasz, hogy valaki mással kell együtt lennem. Azt mondtam: egyedül vagyok, de nem vagyok magányos. De csak áltattam magamat.”
Bruce hozzátette, hogy Emma megváltoztatta a szerelemről alkotott teljes szemléletét, és hirtelen minden a helyére került: „Onnantól, hogy végeztem a szerelemmel, eljutottam oda, hogy valóban a szerelem a válasz mindenre. Aztán elkezdtem folyamatosan Emma mellett lenni, és a mindennapi éltem sokkal boldogabb lett.”
2009-ben Bruce Willis feleségül vette Emmát, és elkezdődött kettejük közös élete.
Willist több szeretet veszi körül, mint amiről valaha is álmodott
Nem sokkal az esküvő után megszületett Emma és Bruce két lánya: Mabel és Evelyn. A színészt hirtelen öt gyönyörű lány vette körül, és így összeállt a tökéletes család. A lányok mind jól kijönnek egymással, és imádnak együtt pózolni a családi képeken.
Willis igazán szerencsés, hogy ilyen sok csodálatos nő van az életében, és nem múlik el úgy nap, hogy ne értékelné ezt. Egyszer azt mondta: „Imádom a nőket, és mindig nagyobb biztonságban érzem magamat, amikor körülvesznek.”
Bruce olyan őrülten szereti Emmát, hogy kétszer is feleségül vette
2019-ben a boldog pár úgy döntött, hogy megünnepli 10 éves évfordulóját azzal, hogy újból kimondják a boldogító igent. Szerelmük az évek során csak erősödött, és ezt szerették volna a családjuk előtt is kijelenteni. A szertartáson Demi Moore is részt vett. Heming azt mondta: „Befogadott engem a családjába, akárcsak én őt a miénkbe.”
A fogadalom megújítása még különlegesebb volt, mert most Mabel és Evelyn is ott lehettek a szerelemnek ezen a különleges ünnepén.
Összességében elmondható, hogy Bruce számára Emma megérte a várakozást.
Bruce Willis példája megmutatja nekünk, hogy soha nem késő megtalálni az igazit, hiszen neki 57 éves korában sikerült. „Egyáltalán nem akarok távol lenni Emmától. Ez a legjobb kapcsolat, amiben valaha is voltam egész életemben.” – mondja a színész, aki valósággal dicsőíti szerelmét.
Ami Emmát illeti, ő is tudja, hogy Bruce a lelki társa, és áldottnak érzi magát, amiért megoszthatja vele az életét: „Még mindig hetente egyszer randevúzunk! Mindig próbálunk időt szakítani egymásra. A férjem hihetetlenül támogat engem – jól illünk egymáshoz.” El kell ismernünk, hogy melegség tölti el a szívünket, amikor erre a csodálatos párra nézünk. Forrás